VHS felkonvertálás 4K-ra
Lehet egy VHS-ből 4K-s videó?!
720x576 pixel.
Ekkora felbontású képkockák vannak egy VHS-en, ha PAL szabvánnyal rögzítették a pillanatot. Ez a méret és részletgazdagság ma már eltörpül a Full HD (1920x1080 px) és 4K-s (3840x2160 px) felvételekhez képes, amivel most nyomot lehet hagyni az utókornak, amit természetesnek veszünk, mint minimum.
A VHS azonban fontos emlékeket őriz. A majd 40 évig menetelő formátum emberek millióinak fontos életeseményeit, nagy vagy éppen boldog pillanatait őrzi, ezért nem dobhatjuk sutba az egészet.
Mi legyen a régi felvételekkel?
Eddig csak nagyon kevés helyen és csillagászati összegekért foglalkoztak vele a szakértők, hogy egy kicsit „retusáljanak” a videókon, hiszen gyakorlatilag szinte képkockánként kell átdolgozni. A legjobb, amit tenni lehetett értük az a digitalizálás az elérhető legjobb minőségben, hogy legalább valami megmaradjon emlékként.
Persze ezeket a felvételeket visszanézni egy új TV-n több, mint lelombozó tud lenni.
- alig kivehetőek az arcok, a feliratok az alacsony felbontás miatt
- sokszor koszok, csíkozódások rontják a minőséget
- és a helytelen tárolás meg az idő vas foga bizony számos módon rontja az amúgy sem moziminőségű filmek nyújtotta élményt…
Viszont most itt a lehetőség, hogy ez változzon!
Az AI technológia robbanásszerű fejlődése elérhető közelségbe hozza a régi felvételek javítását is. Ezért akár egy 720x576 pixeles VHS-ből is lehet 3840x2160 pixeles 4K-s felvétel is a felkonvertálással!
(A videó lejátszása előtt ellenőrizd a fogaskerék ikonon, hogy be van-e kapcsolva a HD felbontású lehetőség (egyes mobilokon csak 720p-t enged a Youtube))
Új. Modern. De még vannak gyermekbetegségei.
Noha szeretnénk azt mondani, hogy bármilyen felvételből lehet Full HD vagy 4K felbontású szuperéles videó, de azért ez nem így van. Az AI, noha dinamikusan fejlődik, és egyre okosabbak az algoritmusok még azért messze nem tökéletes.
Döntő szerepe van a végeredmény szempontjából, hogy milyen volt az eredeti felvétel minősége. Egy amúgy is zajos, életlen, csíkozódó vagy képhibás felvételből, és a gyűrött, penészes szalagokból nagyon nehezen tud dolgozni a program.
Viszont egy jobb felvétellel igazi varázslat történhet:
Hogyan csináljuk?
Maga az AI technológia borzasztóan számításigényes, ezért igazán erős gépeket kell mögé tenni és még azok is komolyan megküzdenek vele. A tesztek alatt SD minőségről FHD-re 4-5 óra alatt, 4K-ra 8-10 óra alatt lett készen a szoftver. A PAL szabványú analóg videóknál 1, illetve 2 óra volt ugyanez átlagosan és ebben nincs benne a digitalizálás ideje.
Ha pedig hibára fut a konvertálás kezdhetünk mindent elölről.
Hogyan működik a felkonvertálás?
Két opció van, vagy
1. eleve úgy kéred a digitalizálást, vagy
2. megcsináltatod a sima digitalizálást, és a felvétel alapján eldöntöd, hogy szeretnéd-e az AI verziót is (választhatóan 4K, vagy Full HD felbontásban), de ahhoz újra szükség lesz a kazettára, mert más beállításokkal kell digitalizálni.
Természetesen lehet csak részeket is kérni a felvételből, pl.
- egy ballagásból csak azt a részt, ahol te vagy a gyermeked mond épp verset,
- vagy egy esküvőből csak a szertartást,
- a tábori összefoglalóból csak a tűz körüli csapatos éneklést…
Ehhez szükség lesz rá, hogy pontosan megmondd, hogy mettől meddig kéred (perc, másodperc megjelöléssel)
A felkonvertálást jelen pillanatban
- VHS és VHS-C
- Video8, Hi8, Digital8
- miniDV esetén tudjuk elvégezni.
(Vagy a már digitalizált felvételekből, de javasoljuk inkább az eredeti kazetták, filmek behozását, mert nagyon nem mindegy, hogy milyen beállításokkal készült a videó fájl.)
Kimerevített képkocka egy videóból (VHS--> Full HD)
(Ha mobilon nézed, fordítsd el oldalra a nagyobb méretért!)
Milyen lesz a felskálázott verzió?
Ha jó az alapanyag, akkor:
- élesebb
- részletgazdagabb és
- kevésbé zajos
- Full HD, vagy 4K felbontású mp4 fájl (azaz sokkal nagyobb méretű, TV-n is megnézhető videofájl)
Sikerülni fog-e a VHS-ed felkonvertálása?
Nem tudjuk garantálni a csodát, de mindent megteszünk érte!
Minden munka tökéletesen egyedi, hiszen a kazetták más-más állapotban vannak, a felvételek minősége is nagyon változó, és nagyon sok minden függ attól is, hogy mi van a képen.
Egy arcokkal teli ballagási felvétel és egy tengerparti naplemente között óriási különbség van, hogy milyen részleteket ismer fel a szoftver, és azt hogyan tudja felskálázni. Ezért, miután leadtad a kazettát, vagy a fájl, kollégánk átnézi, és egyedi ajánlatot ad rá, hogy érdemes-e kérni a felskálázást.
Ha nem elég jó hozzá a felvétel, jelezni fogjuk, és akkor a normál digitalizálást kell kifizetned. (vagy semmit, ha már digitális fájlt küldesz)
Melyik felbontást válaszd?
Ez tulajdonképpen azon múlik, hogy milyen eszközön szeretnéd majd nézni a felvételt. Ha van már 4K-s TV-d, akkor válaszd azt a felbontást, de a legtöbb esetben bőven elegendő egy normál monitorra, vagy egy átlagos, mai TV-hez a Full HD is!
Mennyibe kerül a felkonvertálás?
Az árazás műsoridő alapú, és megkezdett fél óránként értendő.
Full HD esetében: 9.999 Ft/30 perc
4K esetében: 19.999 Ft/30 perc
A filmekből kérhetsz egy rövid minta részletet, ennek a díja 499 Ft/ 30 mp. Ezt az összeget jóváírjuk, ha kéred a felkonvertálást.
Mennyi idő alatt készül el?
Vagy a normál átfutási időnkkel számolhatsz, vagy 1 hetes SOS átfutást kérhetsz felár ellenében.
Mivel itt a digitalizáláson felül még az AI is órákig dolgozik a felvételen lehet, hogy napokig eltart mire elkészülünk vele, így a leggyorsabb az 1 hetes átfutás, és itt is limitálnunk kell, hogy maximum 1-2 órányi felvételre tudjuk vállalni a gyorsított átfutást.
Hozd be a kazettáid, vagy felvételeid még ma és mutasd meg szeretteidnek a felújított emlékeidet!
Gyakran ismételt kérdések:
Már digitalizáltattam a kazettáimat, vissza kell most hoznom, vagy elég a digitális fájl?
A legjobb, ha visszahozod a kazettáidat, mert más beállításokkal kell bejátszani, hogy a program a legjobb eredményt tudja kihozni belőle a felskálázás során.
Ha utólag kérem a felskálázást jár valamilyen kedvezmény?
Ha behozod az eredeti adathordozókat, hogy újra tudjuk digitalizálni, akkor nem. Ha csak digitális fájlokat hozol, akkor 10% kedvezményt tudunk adni a végösszegből.
Én csak egy 10 perces részt szeretnék feljavíttatni, akkor is ki kell fizetni a 30 perces díjat?
Igen. A szoftver beállítása minden felvételnél egyedileg történik és ez akár 1-1,5 óra is lehet + maga a konvertálási idő, ezért a fél órás alapdíjat mindenképpen ki kell fizetni a rövidebb felvételeknél is.
Maradt még megválaszolatlan kérdésed?
Tedd fel nekünk!