(Természetesen a digitalizálás során nem vesznek el hangsávok, hiszen a lemezen egyetlen, összegzett hangsáv található, ami minden hangszer és éneksávot tartalmaz.)
A mono lemezek esetében a lemezen levő hangsáv központosított, azaz két hangfalas lejátszás esetén, egyenletes hangzást hallunk mind a két oldalról. Tehát minden hangszert és ének szólamot középről hallunk.
Ezzel ellentétben egy sztereo lemez tud valódi meglepetéseket okozni.
A 60-as években, a sztereo technológia térhódításával divatba jött a koncertélményt utánzó keverési stílus. Ennek sajátossága az volt, hogy a hangmérnök a zenekar térbeli elhelyezését azzal imitálta a felvételen, hogy egyes hangsávokat teljesen kipanorámázott a jobb vagy bal oldalra.
Így keltve azt az érzetet, hogy a gitáros pl. a színpad bal oldalán zenél, míg az énekes a jobb oldalon van.
A sztereo technika lehetővé tette, hogy a bal és jobb oldali hangszórókra eltérő hangjeleket küldjön a lejátszó. Ez egy forradalmi újítás volt, ami lázba hozta a zenegyűjtőket és a kiadókat is. Ebben a korszakban nagyon sok album jelent meg sztereo és mono keveréssel is a boltok polcain.
Sztereo felvétel alapvetően az utómunkálattól válik sztereová. Azaz a stúdióban a zenei felvétel során külön mikrofonokkal vették fel az egyes hangsávokat (hangszereket és éneket, vokált), és utólag a hangmérnök keverte sztereo hatásúra őket az oldalsó panorámázással. Manapság már nem nagyon használják ezt a szélsőséges panorámázási technikát a zenei felvételeknél, inkább csak részben van eltolva egy-egy sáv, törekedve a mono kompatibilitásra. Pl. 20-30% különbséggel az egyes oldalakra, ettől egységesebb a hangzás.
Ami egészen biztos, hogy a sztereo a térben plasztikusabb, jobban szétterül és beszédesebb tud lenni (gondolj csak egy 5.1-es házimozira, ahol máshonnan érkezik a háttérzaj, a térben távol elhelyezkedő emberek hangja…), mint a mono. Mivel a mono hangzás elterjedtebb, valahogy jobban is szereti az emberek többségének a füle a kiegyenlített hangzást.
Íme egy példa a kétféle hangzásra:
A szélsőséges panorámázás ma már a zenében nem divatos, de a filmek hangzása nagyon is épít rá (5.1, 7.1-es hangrendszerek). A mozi élmény fontos eleme, hogy a hangok körbeöleljék a nézőt, ezzel is bevonva a történetbe.
A korai sztereo (’60-as, ’70-es évek) lemezek izgalmas újdonságok voltak, szívesen próbálták ki a zenészek és hangmérnökeik a technikát pl. a Beatles, Elvis Presley, Pink Floyd korongokon is gyakran találkozni vele.