Minap kaptam a kezembe két telefont meg egy merevlemezt mentésre.
Ügyfelünk elmondása alapján nagyon belassultak a készülékei és úgy szól ilyenkor a városi legenda, hogy egy kis ütögetés megoldja a problémát. Ebben az esetben kicsit erősre sikeredett ez a fajta megoldás, és egyben végzetessé is vált az S7 számára. Megsérült a memória interfész és a feldolgozó egység, ennek hatására a szerviz módban sajnos csak 3 mp-et hajlandó tölteni és utána leáll. Ennek eredményeképp az adatokat nem lehet már kinyerni. Szerencsére az S5 modell jobban járt, itt kioperáltam a kijelzőt és elérhetővé tettem az adatokat, amelyek így már biztonságban egy másik merevlemezen vannak (sms, névjegy, multimédia, jegyzet).
A merevlemez ezekhez képest már rutin munka volt: Itt a hiba forrását a dokkoló elektronikája okozta, ennek eltávolításával teljesen menthetővé váltak az adatok. Szabályosan hallani lehetett a szívéről leeső kő hangját ,amikor megtudta, hogy nem kell tovább aggódnia, a sok évig halmozott emléktár újra használhatóvá vált!